Belvárosi Katolikus Templom - Hódmezővásárhely

látnivalók Hódmezővásárhelyen

Belvárosi Katolikus Templom - Hódmezővásárhely

A kálvinista többségű városban a 18. századig kevés volt a katolikusok száma. A török hódoltság utáni évtizedekben több vályogtemplomot is emeltek, ezek azonban elpusztultak. Szilárd téglatemplomuk 1752-1758 között épült fel barokk stílusban. Az újabb katolikusok betelepülése után 1860-ban Ybl Miklós tervei alapján két oldalhajóval bővítették.

A főbejárat fölött a Gróf Károlyi család címere látható. Ajtói és ablakai fölött hajlított párkánydíszek vannak, belsejének dongaboltozata pilléreken nyugszik. Imson János pesti művész alkotása az eredeti barokk főoltár és szószék. A mai főoltárt 1873-ban vásárolták a bécsi világkiállításon. Az eredeti Szentháromság képet 1954-ben restaurálták. A Szent Istvánról és Szent Imréről mintázott festett szobrokat Inzám János készítette.

A két gyóntató fülke dörzsölt tölgyfa anyagú, félhenger alakú, a 18. század végén készültek. Johannes Lieberich budai mester alkotása a korai copf díszítő elemeket felhasználó ezüst navikula (hajó alakú edény) és füstölő (1803). A 18. századi gyertyatartók aranyozott keményfából valók, falikarjaik virágrozettából kihajló "S" idomokból összeállítva. A liturgikus térrendezés 1967-ben, a külső és belső restaurálás 1975-ben és 1978-ban történt. (Ybl Miklós (1814-1891) a 19. század második felének egyik legjelentősebb építésze. Főbb művei: budapesti Operaház, Bazilika, Közgazdasági Egyetem.)

Cím:
Andrássy út 11.
  • 

    Hódmezővásárhelyi látnivalók

    oldalak: 1 | |
    
    • Látnivalók Hódmezővásárhely közelében

    • Széchenyi tér - Szeged

      A Széchenyi tér a szegedi belváros egyik központi elhelyezkedésű, parkosított, forgalom elől részlegesen elzárt, négysz...

    • Dóm - Szeged

      A velencei Szent Márk tér nagyságú Dóm téren nevezetes épületek sora: a Püspöki Palota, Hittudományi Főiskola, egyetem...

    • Új zsinagóga - Szeged

      A Klauzál térről kiinduló Kígyó utcán, rövid sétával jutunk el a századfordulón mór-szecessziós stílusban épült, ...

    • Reök Palota - Szeged

      Szegeden, a Tisza Lajos körút és a Kölcsey utca sarkán találhatjuk a hazai szecesszió ezen egyedülálló alkotását. A k...

    • Vajda-ház - Szeged

      A Dugonics tér északi oldalán az 1860-ban épült, romantikus Vajda-ház áll. A műemlék jellegű épületet Hoffer Károly t...

    • Szerb templom

      A barokk templom 1773-1778 között épült. A torony és a rokokó ikonosztáz 1750 körül készült. A Dóm tér északkeleti s...

    • Zenélő óra - Szeged

      A a középkori egyetemek egyik jelképe a zenélő óra. A Dóm téri órajátékot a jeles szegedi óramester, Csúry Ferenc alk...

    • Kass Szálló - Szeged

      A Dózsa György utca és a Stefánia találkozásánál áll az egykori Kass Szálló, amelyet Kass János neves grafikusművész...

    • Gróf-palota - Szeged

      A Tisza Lajos körút és a Takaréktár utca sarkán találjuk a Gróf-palotát. A Gróf-palota névadója az építtető dr. Gr...

    • Víztorony - Szeged

      A Szent István tér a város pihenő- és emlékparkja. Fő látványossága az 1904-re elkészült Víztorony. Az ezer köbméte...

    • Református templom - Szeged

      Az 1884-ben épített templom Schulek Frigyes tervei alapján készült. Az északnémet stílusú templomhoz 120 fokban csatlakoz...

    • Városháza - Szeged

      Az első Városházát Vedres István tervei alapján 1799 és 1804 között építették ezen a helyen. Az árvíz után 1883-ban...

    • Napfényfürdő Aquapolis

      A négy évszakos „vízivárosban” új, belső élménymedence tér létesült sodrófolyósokkal, zuhatagokkal, pezsgőágyak...

    • Füvészkert - Szeged

      A Füvészkertet 1922-ben, a Kolozsvári Egyetem Szegedre költözését követően alapította dr. Győrffy István professzor a ...

    • Anna Fürdő - Szeged

      A szegedi fürdőkultúra gyökerei a messze múltba nyúlnak. A méltán híres Városi Gőzfürdő 1896-ban a Millennium évébe...

    • Partfürdő Strand és Kemping - Szeged

      A Tisza újszegedi oldalán található strand és kemping 13 hektáros területen május 1-től szeptember 30-ig fogadja a vendé...

    • Móra Ferenc Múzeum - Szeged

      A Roosevelt téren áll a Móra Ferenc Múzeum, amely 1896-ban neoklasszicista stílusban, és ahogy a korinthoszi oszlopokon nyug...

    • Pick Szalámi és Szegedi Paprika Múzeum - Szeged

      Az alsó szinten a Pick szalámi és a szalámigyár, az emeleten a szegedi paprika gyártásának története látható.
      A P...

    • Somogyi Könyvtár - Szeged

      Szeged könyvtára jelentős könyvgyûjteménnyel büszkélkedhet. A tagok több, mint egymillió könyvhöz és folyóirath...

    • Kövér Béla Bábszínház - Szeged

      1945. szeptemberében a szegedi Dugonics András Gimnázium növendékei elhatározták, hogy tanári és szülői támogatással ...

    1 | | | | |  
Település ismertető
  • Hódmezővásárhely

    Hódmezővásárhely megyei jogú város, Csongrád megye második legnagyobb népességű és az ország második legna...

Szállások Hódmezővásárhelyen



és környékén


Telefon: (+36) 1 255 2200
hétfő-péntek 9-17 óráig
E-mail: info@utisugo.hu